Vasárnapi alkalmak

Közösségünk életének meghatározó találkozása a vasárnaponként délelőtt 10 órakor tartott templomi istentisztelet. Istennel, az Ő üzenetével – a Biblia üzenetében és az igehirdetésben – és az egymással való találkozás alkalma.  Évtizedek óta közénk járókat, az élet nagy kérdéseire választ keresőket vagy érdeklődőket egyaránt nagy szeretettel várjuk. Hisszük „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által” (Római levél 10,17.).
A felnőtt istentisztelettel párhuzamosan a gyermekeknek párhuzamos alkalmakat tartunk, számukra elkészített szobáinkban. A családok együtt jöhetnek vasárnaponként a templomba, de nem kell a gyerekeknek feszengenie, a számukra idegen felnőtt alkalmon, a szülők pedig bátran elengedhetik őket saját korcsoportjuk alkalmára. Együtt találkozunk a templomi istentiszteleten, majd onnan mennek át a gyerekek az alkalmaikra.
A legkisebbeknek gyermekmegőrzőt tartunk, számukra készült szobában. Az óvodás és általános iskolása korúaknak három korcsoportban vannak minden vasárnap alkalmaink.

Az istentisztelet előtt 9 órakor imaközösségen találkozunk.

Egyházi ünnepeinket, úrvacsorás alkalmainkat megelőző héten, keddtől péntekig, esténként 6 órakor tartunk istentiszteletet.

Egyházi ünnepeink első és másodnapján is tartunk délelőtt 10 órakor úrvacsorás istentiszteleteket.

A monori gondozási központban minden hónap harmadik keddjén délelőtt 10 órától találkozhatunk.